Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2022

Advent - kisokos

Minden vágyott eseményt megelőz egy izgalmakkal teli várakozás. Gyerekként alig győztük kérdezgetni, mennyit kell még aludni, hogy eljöjjön végre a születésnap, a nagyi látogatása, vagy a mikulás, de az összes jeles nap közül legtürelmetlenebbül kétségtelenül a karácsonyra készültünk.      Ez az időszak az advent, aminek mai elnevezése latin eredetű és az úr eljövetelére utal, emiatt néhol “úrjövet”-ként is emlegetik. Kezdetektől kéz a kézben jár a karácsony ünneplésével, együtt terjedtek el a világon néhány száz év alatt. A pontos periódust még VII. Gergely pápa jelölte ki - ennek ellenére ő nem a naptáras Gergely pápa volt - méghozzá úgy, hogy origója a Szent András napjához legközelebbi vasárnap legyen a vége pedig december 25.-re, azaz karácsony napjára essen. Akkoriban még harangszóval jelezték a szakasz kezdetét. Az ünnepekre való felkészülés, a karácsonyi várakozás mellett az egyre hosszabbodó estéken jól esett meggyújtani családi körben egy-egy gyertyát, a melegre és fényre

Szaloncukor-kisokos

        Magyarországon bizony nem csak Kevin nélkül elképzelhetetlen a karácsony, hanem a csillogó papírokba csomagolt, fenyőágakon csüngő édességek nélkül is. Kinek ne csengene még a fülében a sztaniolpapír halk zizgése, ahogy gyerekként a felsőbb ágak felé nyújtózkodva, észrevétlenül próbálja kicsenni az utolsó zseléset a csomagolásból? Ezeket a sosem múló emlékeket a legenda szerint egy francia cukrászinasnak köszönhetjük, aki egyszer csak szerelembe esett, ám szerény jövedelemforrásai miatt kénytelen volt kreatív módját választani a hölgy lenyűgözésének. Apró bonbonokat csent el a cukrászüzemből, amiket kedves üzenetekkel teleírt papírosba csomagolt, majd ezt beborította egy újabb, immár elegánsabb réteggel, hogy elrejtse művét a kíváncsi szemek elől. Később a mester lenyúlta az ötletet, és így kezdték el nagyüzemben előállítani az ekkor még csak csokoládét rejtő kis csomagokat. Az édesség ezután Németország felé vette az irányt, ottani cukrászmesterek vették át és formálták sajá